Határon átívelő közösségi és civil találkozók - Interkulturális Központ - Interkulturalni Centar

Menű
Tartalomhoz ugrás

Határon átívelő közösségi és civil találkozók

Interkulturális Központ az idei évben első alkalommal rendezte meg a Határon átívelő közösségi és civil találkozók nevű rendezvényt 3 ország 4 településének közreműködésével, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával.
A projekt első része Budapesten került megrendezésre 2018. augusztus 18–21-e között, majd ezt követte a sepsiszentgyörgyi (Erdély) találkozó, amelyre 2018. szeptember 28–30-a között került sor. A projekt harmadik része a vajdasági Székelykevén lett megrendezve október 5-e és 7-e között, ezt követően az utolsó rendezvényt Újvidéken rendeztük meg 2018 november 2-ától 4-éig.
A találkozók célja az volt, hogy kulturális és ifjúsággal foglalkozó szervezetek és intézmények megismerjék egymást, tapasztalatok megosztása valamint lehetőség szerint ezen intézmények és szervezetek a jövőben együtt közös programokat és projekteket szervezzenek a Kárpát-medencei magyarság számára. A találkozók során a részvevő egyesületek és szervezetek képviselői jobban megismerték egymást, illetve az általuk képviselt szervezetek tevékenységét, munkáját. Az események során alkalmunk volt arra, hogy a résztvevő egyesületek és szervezetek képviselői jobban megismerjék az adott települést, régiót valamint betekintést nyerjenek az aktív civil szervezetek tevékenységébe.
Véleményünk szerint nagyon hasznos és fontos az ilyen és ehhez hasonló határon átnyúló magyar–magyar civil találkozók megszervezése és fejlesztése. Célunk, hogy jövőben közös határon átnyúló pályázatokon is sikeresen vegyünk részt és elmélyítsük a magyarság kapcsolatait az anyaországgal. Mór Gábor az Interkulturális Központ elnöke, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy nagyon fontos az ilyen és ehhez hasonló határon átívelő rendezvények megszervezése, a civil szervezetek kapcsolatrendszerének erősítése. A magyar civil szervezetek palettája igen gazdag, amely összefogással csak eredményes és sokrétű tevékenységet tud kialakítani ami a magyar-magyar kapcsolat javára válhat a Kárpát-medencébe.

A civil találkozók megvalósításában számos szervezet és egyesület vett részt kiemelve partnerszervezetként az Erdélyi Turulmadár Ifjúsági Irodát, a budapesti Jövő ifjúságáért Egyesületetet, a  Planta Újvidéki Magyar Civil Szervezetek Szövetségét és a főszervező Interkulturális Központot Újvidékről.
Interkulturális Központ
Ćirila i Metodija 21. 21000 Újvidék
e-mail: office@interkultura.org.rs
Copyright © 2019, Interkulturális Központ - Minden jog fenntartva.  
Vissza a tartalomhoz