Interkulturális Központ - Interkulturalni Centar

Menű
Tartalomhoz ugrás
Kedves Látogató

Az Interkulturàlis Központ elnökeként  köszöntöm egyesületünk  hivatalos honlapján!
Az Interkulturàlis Központ azzal a céllal alakult, hogy elősegítse és bővítse az ifjúság és a felnőttek kulturális jellegű szórakozásának, időtöltésének lehetőségeit,
különböző kultúrák összekötését  illetve a magyar kulturális örökség megőrzésének fontosságát.

Továbbá szélesebb kör számára biztosítsa és elérhetővé tegye az egyes szabadidő tevékenységet a fiatal generáció számára értékek megőrzése céljából nevelési, oktatási, kulturális feladatokat és tevékenységeket lásson el.
Honlapunk segítségével igyekszünk tájékoztatni Önt és minden látogatónkat egyesületünk munkájáról, céljairól illetve programjainkról ahol rendszeresen minden aktuális információt is megtalálhat.

Kellemes böngészést kívánok!

Mór Gábor, elnök
Köszönetünket szeretnénk kifejezni

Köszönetünket szeretnénk kifejezni Zenta Község Önkormányzatának, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak valamint a Vajdaság Erdei közvállalatnak.

Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat, hogy a 2023-as évben is támogatták az Interkulturális Központ által szervezett programokat és rendezvényeket.
Kiemelten köszönjük a IV. Alkotó és fafaragó tábor támogatását, amelyen több mint 50 gyermek és felnőtt vett részt. A tábor során a résztvevők megismerkedhettek a fafaragás különböző technikáival, és lehetőséget kaptak arra, hogy saját alkotásokat készítsenek.
Emellett köszönettel tartozunk az "Ismerjük meg Japánt" című előadássorozat támogatásáért is. Az előadások során a résztvevők megismerkedhettek a japán kultúra, történelem és hagyományok különböző aspektusaival.
A támogatásuk nélkül ezek a programok és rendezvények nem valósulhattak volna meg. Köszönjük, hogy segítettek abban, hogy az Interkulturális Központ továbbra is népszerűsítse a kultúra és a művészetek sokszínűségét.
Köszönjük a támogatást


           
15. Február 2023

IV. Alkotó és fafaragó táborban készült fényképes beszámoló megtekinthető itt.

17. Július 2023

IV. Alkotó és fafaragó tábor Zentán - 2023

Augusztus 4.-e és 5.-e között az Interkulturális Központ - Zentai csapata ismét megrendezi a már hagyományos Alkotó és fafaragó tábort Zentán a Tiszaparti Mákosban.
Gyerekfoglalkozások, gyerekjátékok készítése, délutáni órákban harci lovas bemutatkozással készülünk a becsei Sólyom Lovas Rekreációs Egyesülettel, melynek keretében honfoglaló íjász bemutatóra is sor kerül. Emelet lóval való ismerkedés, simogatás és lovaglásra is lesz lehetőség.
Helyszín : kattints ide
A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Bővebb információ Bővíz Szilárdtól a 0603063899-es telefonszámon.



17. Július 2023

Idén is aktív az Interkulturális központ csapata
Kedves látogatóink!

Központunk idén is több programmal készül Vajdaság szerte. Igyekszünk újabb projekteket is megvalósítani tagságunk és fiatalok részére.
Zentai tagszervezetünkkel karöltve idén is aktívan készülünk a már hagyományos IV. Alkotó és fafaragó tábor-ra valamint a rendezvénnyel összekapcsolódó III. Zentai Interkulturális Tábor megvalósítására.
Így Központunk idén is több településen rendez Művelődési és hagyományőrző rendezvényeket.
A koronavírus járvány előtt megrendezett „Határon átívelő közösségi és civil találkozók” nemzetközi magyar kapcsolat rendszerünknek köszönhetően terveink szerint idén is több ország civil egyesületeivel is találkozunk.
Rendezvények szervezése és alapos előkészítése folyamatban. Bízunk beadott pályázataink sikerében.
Részletek hamarosan.

             

26. Március 2023

Interkulturális Központ
Narodnog Fronta 65. 21000 Novi Sad
e-mail: office@interkultura.org.rs
Copyright © 2019, Interkulturális Központ - Minden jog fenntartva.  
Vissza a tartalomhoz